Ma először is egy személyesebb bejegyzéssel készültem nektek, amit már napok óta meg szerettem volna írni, de valahogy mindig elfelejtettem vagy már túl késő volt és nem volt kedven hozzá, de most itt vagyok és megismerhettek egy kicsit jobban.

Miért éppen stylist?

Ez a bejegyzésnek is a címe, amiből rájöhettetek, hogy miről fog szólni ez a "kis" szösszenet - a legnagyobb és a legfontosabb célomról/álmomról. Nem fogom tagadni óvodás korom óta érdekel a divat és csak azt voltam hajlandó felvenni, ami nekem tetszik, az sem érdekelt soha ha hülyének néznek/néztek valamiben. Soha nem próbáltam követni a divatot, inkább magamnak alakítottam/alakítom azt ki. Persze vannak olyan trendek mindig, amelyek nekem is tetszenek, az alapdarabokat én is beszerzem belőlük ha úgy van, de teljesen másképpen próbálom meg viselni őket. Mindig is irritált, ha valakivel ugyanazon a napon az iskolában ugyanolyan pólóban jelentem meg, egyszerűen idegesített és ez a mai napig így van. Ha észrevettem akkor mindig elkezdtem őt (de volt olyan is, amikor őket) analizálni, hogy akkor most döntsük el, hogy ki viseli jobban. Aztán amikor gimnáziumba kerültem erről teljesen leszoktam, bár kis városban lakom, szinte elkerülhetetlen, hogy ne legyen valakivel ugyanolyan ruhám és még akkor is idegesített, de már nem foglalkoztam vele annyira. Igen most lehet mondani, hogy turkálóban is lehet vásárolni, nem muszáj a mainstream üzleteket követni és igen, én a mai napig szoktam "turizni" mert igazi kincsekre lehet ott bukkani, de szó szerint. Nem egy teljesen új és nagyon drága designer darabot sikerült ilyen helyeken beszereznem, árcímkével meg mindennel együtt, így már van pl. egy DKNY felsőm és egy Victoria Victoria Beckham szoknyám is, bár az utóbbit nem hordom, mert nagy rám, de 1000 forint volt, nem hagyhattam ott. De akkor már egyáltalán nem érdekelt, 9.-ben és 10.-ben egyáltalán nem álltam órákon át a gardróbom előtt, hogy "akkor ma mit vegyek fel?", mert felvettem egy farmernadrágot és egy pólót, ennyi volt a nagy tudomány, egyszerűen akkor ehhez volt kedvem, ami két éven keresztül tartott. Aztán 11. elején valami megváltozott (bár ne így lett volna, de ez egy másik bejegyzés története) és olyan ruhákat is felvettem, amiket addig csak úgy tartogattam a szekrényemben... A 12. év csúcspontja számomra az utolsó tanítási hét volt, rögtön el is mondom, hogy miért. Az osztályfőnökünk mindenkinek 26 apró kis lapot adott és mindenkinek írnunk kellett valamit, ami először az eszünkbe jutott arról a személyről; én legalább 4-5 olyat is kaptam, amiben azt írták, hogy nekem van a legjobb stílusom az osztályban (a szíven csak úgy olvadozott és a mai napig olvadozik is, ha az eszembe jut), ennél nagyobb dicséretet és önbizalombombát nem is kaphattam volna, persze ezek lehet, hogy személytelennek tűnnek, de nekem egyáltalán nem így jöttek le és írtak ez mellé még másokat is (mármint ezekre a lapokra, amelyekre az előbb említettet írták), de mégis csak erre a két szóra emlékszem, a többit mintha kitörölték volna az emlékezetemből. 

Ahogy írtam az elején óvodás korom óta érdekel a divatnak a világa, tényleg imádom a ruhákat, a színeket, a mintákat, mindent amit csak lehet és kiegészítőkből soha nincs olyan, hogy elég. A legelején nem stylist szerettem volna lenni, hanem divattervező. Még mindig megvannak azok a kis füzeteim, amelyekbe a ruhákat rajzoltam 4 éves koromtól egészen 14 éves koromig. Vannak közöttük jók és szörnyen rosszak is, de nem érdekel, mert szerettem csinálni. Amikor még a dédimamám élt hetente terveztem a Barbie babáimnak ruhákat és együtt meg is varrtuk őket, de volt olyan amikor egyedül csináltam. Lehet, hogy nem lett az összes couture darab, de büszke voltam/vagyok rájuk. De aztán amikor eljött a 8. év közepe és választanom kellett, hogy merre tovább, hiába van a városunkban művészeti szakközépiskola egyáltalán nem jelentkeztem oda; először is azért, mert be kellett látnom, hogy rajzolni nem igazán tudok, és bár meg lehet tanulni, de fél év sem lett volna elég arra, hogy felkészüljek a felvételire, valamint mindenik elvette a kedvemet is tőle "és mi leszel, ha nagy leszel?", "úgysem mész ezzel semmire", stb., stb.. Így aztán ezt az álmomat gyorsan el is "felejtettem". Így gimnáziumba mentem, ahol kommunikációt tanultam és imádtam, aztán ezt is befejeztem, egyetemre mentem és megint ugyanezt tanulom. Hogy mit kezdek vele még nem tudom, mert mióta feladtam a "divattervezői" álmaimat azóta újságíró szeretnék lenni. Lehet, hogy egyszer az is leszek, de mindenéppen a divattal szeretnék foglalkozni (mondjuk más is érdekel, de ez áll a legközelebb a szívemhez és azt szeretném csinálni, amit szeretek).

Na és mindebből, hogy jött az, hogy stylist leszek? Passz... Magam sem tudom, hogy mikor jutottam el erre az elhatározásra, de már erősen bánom, hogy egyetem előtt nem halasztottam egy évet, ami alatt el tudtam volna végezni egy ilyen iskolát. Persze egyetem után így is-úgy is el fogom kezdeni meg minden, sőt még onnan tovább is tanulhatok, igazi stylistok, divatmagazin szerkesztők, fotósok, stb. tanítanának, így kapcsolatokat is lehet már ott építeni azalatt az egy év alatt, ami ennél a szakmánál kegyetlenül fontos. Mert, ha nincsenek kapcsolataid, akkor munkád sem lesz. Persze magam sem tudom, hogy ez az ország mit tartogathat számomra ez ügyben, de mindenképpen ki szeretném próbálni magamat. Van egy 3 éves (nem, nem 5 éves) tervem és ha bejön akkor hihetetlenül boldog leszek, de ha nem az sem baj, akkor továbbmegyek, de ezt nem adom fel semmiféleképpen!

A másik oldalamat annak reményében hoztam létre, hogy hátha valaki "felfigyel rá", nos örömmel jelenthetem, hogy ez már egy párszor megtörtént. Először csak kis lépésekkel haladtam előre, de tavaly nyáron történt meg, amire soha nem számította, bár tudom, hogy ez csak egy apróság meg minden, de nekem a világot jelenit. Az történt, hogy egy stylist, aztán egy tervező is megosztotta a bejegyzésemet, amit megosztottam Twitter-en keresztül egy képpel kiegészítve, amikor megláttam majdnem szívrohamot kaptam és egy héten keresztül nem lehetett letörölni a mosolyt az arcomról, aztán volt olyan is, aki írt nekem valami kedveset, meg hasonlók. Jó pontosan tudom, hogy a márkák oldalait nem a tervezők vezetik (az esetek 90%-ában), de akkor is hatalmas öröm volt ez számomra és még a mai napig az. Aztán a legfrissebb ami az oldal kapcsán történt velem, az az, hogy jelentkeztem egy állásra egy magazinhoz, referenciának pedig az oldalamat adtam meg, mert hát mi mást tehettem volna, már csak az is boldoggá tett volna, ha megnézik, de nem válaszolnak. De válaszoltak és, hogy őket idézzem "a tapasztalatom, a tudásom és az önéletrajzom alapján továbbjutottál a következő fordulóra". És hogy mi az állás pontos megnevezése? Stylistasszisztens az egyik vezető nemzetközi női magazinnál. Mi ez, ha nem egy hatalmas lehetőség és álom valóra váltása?! Bár azt még nem tudom, hogy megkaptam-e az állást, persze iszonyatosan boldog lennék, ha ez így történnek, itt hagynék csapot-papot és indulnák is Budapestre, megállíthatatlan lennék. De sajnos még nem tudom, hogy mi lesz a végeredmény. Próbálkozásnak tökéletes, az pedig hihetetlen, hogy már a második fordulónál járok (bár dönthetnének gyorsabban is, mert már nem marad köröm az ujjaimon - HA-HA-HA). Az oldalhoz visszatérve; akárhányszor egy nagy esemény, díjátadó, parit, vagy valami premier van mindig eszembe jut, hogy milyen jó lenne, ha csak egyszer én öltöztethetnék fel arra valakit (Chloe Grace Moretz még mindig nem tettem le arról, hogy seggbe rúgjam a stylistodat és átvegyem a helyét, mert neki mennie kell). 

Szóval ez lenne a kis történetem, talán hosszú lett, de remélem, hogy valaki elolvassa majd. :)) Próbálok hetente 2x hozni majd ehhez hasonló kis "történeteket", személyesebb bejegyzéseket is, remélem tetszett. :)