2017.03.30. 11:13, Fanni

A mai napra a márciusi kedvenceimet tartogattam számotokra, hiszen holnapután már itt van az április (az idő csak úgy rohan). Túl sok mindent nem gyűjtöttem össze, mivel annyi mindent nem vásároltam, sőt szinte egyik terméket sem ebben a hónapban vásároltam, de mégis most használtam őket a legtöbbször.
1. Kezdjük szerintem a napszemüveggel, ami a jó idő beköszöntése óta a táskámban lapul, de természetesen sokszor hasznát is veszem. Jelenleg ez a kedvencem, ha jól emlékszem még a C&A-ban vettem tavaly nyáron, de szeptember óta a szekrényemben porosodott, de végre elővehettem. Egyébként a legtöbbször pilótaszemüvegeket szoktam vásárolni, mert azok állnak a legjobban, de régóta vágytam már egy kerek lencséjű darabra, bár ez nem ír le egy szabályos kört (szerencsére, mert azok nem állnak jól), de ez egyszerűen tökéletes.
2. Pantene hajpermet. Életbevágóan fontos számomra, hogy hajmosás után rögtön használhassam, különben nem is tudnám kifésülni a hajamat. Szerencsére nem kell kimosni sem, szóval ha úgy tartja a kedvem, akkor reggelente is be szoktam fújni vele, annyira szeretem a friss illatát és a hajam is sokkal fényesebb, valamint puhább is tőle.
3. L'Oreal arcolaj. Én egyszerűen imádom, bár a gyógynövények használata miatt először nagyon fura volt az illata, de azóta már megszerettem. Általában egy nap kétszer szoktam felvinni az arcomra és a nyakamra is. Kétféleképpen szoktam használni; vagy egyből felviszem és eldolgozom az arcomon és a nyakamon a kezem segítségével, ezután hagyom egy kicsit száradni és csak akkor viszem fel az alapozót vagy csak a korrektort, de úgy is kipróbáltam már, hogy a vizes beauty blenderre csöpögtettem belőle egy-két cseppet, és ezzel vittem fel az alapozót vagy a korrektort, mikor mit használok. Nekem nagyon jól bevált, sokkal frissebb és hidratáltabb tőle a bőröm. Szerencsém volt amúgy ezzel a termékkel mert akciósan, pontosabban féláron szereztem be, de teljes áron 5.000 Ft-ot kellene kiperkálni érte. Még jó, hogy viszonylag elég sok van benne és nem kell majd gyakran újravásárolni.
4. Kat von D folyékony matt rúzs, ami egyenlőre 3 árnyalatban van meg nekem. A képen a Bow N Arrow árnyalat látható, bár ahogy rászerkesztettem az árnyalat nem felel meg a valóságnak, mivel kicsit sötétebb barna a színe. A formula nagyon kellemes és krémes állaga van, a felvitel nagyon könnyű, ajakceruza használata sem szükséges hozzá és ami a legfontosabb, hogy még csak egy kicsit sem szárítja ki az ajkaimat. Egyébként még a Nobel és a Berlin árnyalatok is megvannak, az egyik egy kellemesen barackos-rózsaszínes árnyalat, míg a másik egy meleg piros, ami annyira mégsem tetszik nekem, de néha azért használom.
5. A következő egy H&M-es testpermet lenne, ami igazán tavaszias, virágos-gyümölcsös illat, nagyon könnyű és friss az egész, bár nem ez a legtartósabb testpermetem, de 790 Ft-ot megért szerintem és már többször is újravásároltam, ez már a 3. üvegem. Előtte anyukámmal vettünk egy vaníliás verziót is, de az túl erőteljes és émelyítő volt.
6. Sötétkék-arany óra, ami szintén egy H&M-es szerzemény. Voltak korábban drágább óráim is, de az egyiket ellopták (hurrá), a másik pedig elemcserére szorulna. Így nemrég vettem egy olcsóbb változatot, ami nagyon megtetszett és tényleg minden szetthez fel lehet venni, plusz a színei is nagyon kellemesek.
7. Barkley's bormentás cukorka. Ez szintén szerelem, bár a rágókat jobban szerettem mindig is, mint az ehhez hasonló cukorkákat, de ez nyerő volt számomra. Először is nagyon finom és csak visszafogottan csíp, aminek nagyon örülök, mondjuk az ára egy kicsit borsos, majdnem 600 Ft, de megéri mert tényleg remek és elég sok is van egy dobozban.
8. Végül pedig jöjjön egy könyv, amit még névnapomra kaptam. Bár eredetileg Az ördög Pradát visel 2. részét szerettem volna megkapni, de az állítólag nem kapható egyik Libri boltban sem (ami hülyeség, mert láttam nem is egyet, de az eladó nem tudott róla, vagy nem is tudom, hogy mi történhetett). Az írónő egyébként ugyanaz, Lauren Weisberger. Mondjuk még csak a felénél tartok, mert közben még egy másik könyvet is olvasok, de eddig ez is nagyon tetszik. Ha elolvastam szívesen írok nektek egy véleményt/ajánlót, ha szeretnétek. :)